A mikrohitelezés gyakorlata

A legismertebb mikrohitel programok a gazdaságilag elmaradottabb, fejlődő országokban működtek, működnek. Ezek a hitellehetőségek főként olyan informális vállalkozói tevékenységekhez nyújtanak pénzügyi segítségek, melyek a mi számunkra valóban meglepő méretűek (például piaci cipőjavítók, napi egy-két karton cigarettát értékesítő kiskereskedők), s a hitelösszeg sem haladja meg a néhány száz dollárnak megfelelő helyi fizetőeszközt. Ami közös ezekben az ügyletekben, az a hagyományos fedezeti formák (ingó- és ingatlan-jelzálog, bankbetét stb.) szinte teljes hiánya, a kifejezetten alacsony hitelösszeg-igény és a gyors megtérülés, rövid futamidő.

A mikrohitelezésnek egy megkülönböztetett és másutt sikeres formája az úgynevezett group-lending, vagy csoportos hitelezés. Ebben az esetben egy csoport tagjai egymásért vállalnak felelősséget, ezzel nyújtva garanciát a hitelező számára.

A mikrohitel szervezetek ezt a piaci igényt alacsonyan tartott költségekkel és a piacit elérő, olykor meg is haladó hitelkamatokkal elégítik ki. A hitelkamatok azonban soha nem közelítik meg a célcsoportok számára gyakran egyedül elérhető és egyszersmind az adósság-csapdát is jelentő uzsora-kamatok szintjét.

Bár a mikrohitelezési gyakorlat fő területének a fejlődő országok számítanak, maga a módszer - több-kevesebb eltéréssel - sikeresen működik fejlett nyugat-európai országokban, de az USA-ban, vagy Kanadában is.

A mikrohitel szervezetek életében működésében a kilencvenes években két döntő fordulat következett be. Az első a külső támogatásoktól való függetlenedés, míg a másik - ezzel összefüggő változás - a hitelnyújtást kiegészítő és gazdaságilag fenntarthatóvá tévő betétgyűjtés volt. Mára a sikeres mikrohitel szervezetek bebizonyították, hogy gyakorlatilag a gazdasági-jogi környezettől függetlenül minden országban vannak olyan bankképtelen célcsoportok, melyek kiszolgálandó piacot jelentenek e szervezetek számára; másrészt lehetséges a mikrohitelezést gazdaságilag fenntartható módon végezni.

Magyarországon az eltérő jogi és gazdasági környezet nem teszi lehetővé, hogy az említett méretű és formájú gazdasági tevékenységek tartós és legális megélhetési formát jelentsenek, ezért a hagyományos, valódi mikrohitel nyújtására nincs sem szükség, sem lehetőség. Ugyanakkor - a korábbi évek tapasztalatai szerint - létezik több jól körülhatárolható célcsoport, mely nem képes kisvállalkozói tevékenységéhez forrást biztosítani a hagyományos hitelezési keretek közt.

Bár hazai viszonylatban az igényelt hitelek nagysága többnyire jóval magasabb a pár száz dollárnak megfelelő forint-összegnél, a hiteleket hasonlóan vállalkozás-fejlesztő céllal, gyors rövid futamidővel kívánják igénybe venni a vállalkozók. Nem képesek azonban a kereskedelmi bankok által támasztott feltételeknek megfelelni, így képtelenek annak az első lépésnek a megtételére, mely az informális szektorból a bankképes, fejlesztési források megszerzésére alkalmas szint felé vezet.